Egy korábbi munkahelyemen egy elvonulás alkalmával az egyik vezetőtől hallottam egy előadásában a címben szereplő mondatot. Nem szeretnék mélyebben belemenni a jelentésébe, helyette csak egy mesét illesztenék be ide, amit a napokban olvastam egy blogon:
Ült a bölcs öreg a Város kapujában, úgy esett, hogy ő volt a Város őre. Amint ott üldögél, látja ám, hogy közeledik egy vándor az úton. Oda is ér, illendően meg is szólítja:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam – feleli az öreg. – Mi járatban errefelé?
– Én bizony szeretnék letelepedni ebben a városban. De mondd csak, öregapám, miféle emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg visszakérdez:
– Hát ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
Éjfél elmúlt, tudom, hogy már aludnom kellene, de nehezen veszem rá magamat, hogy azt mondjam, elég volt mára. Még álmosnak sem annyira érzem magamat, és már előre tudom, hogy nehezen fog menni az elalvás. Ezáltal még inkább csak rágörcsölök a dologra, és persze valóban nehezen megy a dolog. Az ébresztőt direkt nagyon koránra állítom be, azzal a megfontolással, hogy ha majd holnap végre korán felkelek, akkor este könnyebben el fogok tudni aludni, és minden visszatér az elvárt, normális kerékvágásba. Csak forgolódom az ágyban, kényelmetlennek érzem, melegem van, az agyam nem akar leállni a gondolkodással. Tudom, hogy már legalább fél óra eltelt vagy talán egy egész is, de nem akarom megnézni az órát, nehogy elkezdjek tovább számolgatni és görcsölni azon, hogy mennyi alvásidőm van még hátra. Aztán nem bírok magammal, és csak megnézem. Már csak 5 órát alhatok, ettől még idegesebb leszek. Aztán nem emlékszem, hogy mikor és hogyan, de csak elalszom valamikor, 
Még nyáron mesélte egy barátom, hogy az egyik kollégájával ebédelt, aki láthatóan nagyon rossz hangulatban volt éppen. Rákérdezett, hogy mi az oka a szomorúságának, amire ő elmesélte, hogy a hétvégén egy közeli rokona szenvedett egy nagyon súlyos, ámde teljesen klasszikus "strandbalesetet". A családjával strandolt, amikor egy rosszul sikerült viccesnek szánt fejes-ugrás következtében ráesett a fejére, eltört a nyakcsigolyája. Olyan fájdalmai voltak, hogy könyörögve üvöltötte a gyerekei és a felesége szeme láttára, hogy valaki ölje meg. Aztán persze mentők, kórház, és még a hétvégén felállították a véglegesnek tűnő diagnózist: agyilag teljesen ép, lát és hall, de szinte minden motoros funkciója végleg megszűnt létezni, a szemét fogja tudja mozgatni, ennyi lesz az összes kommunikációs eszköze a világ felé. Tönkretette a saját és talán a családja életét is, egyetlen viccesnek és vagánynak szánt fejes-ugrással. A kolléga leírása szerint egyébként is nagyon sportos, menő, laza, vicces, kissé őrültködő ember volt, akinek az életében sajnos mindig is benne volt egy ehhez hasonló váratlan (és egyben várható) baleset.