Éjfél elmúlt, tudom, hogy már aludnom kellene, de nehezen veszem rá magamat, hogy azt mondjam, elég volt mára. Még álmosnak sem annyira érzem magamat, és már előre tudom, hogy nehezen fog menni az elalvás. Ezáltal még inkább csak rágörcsölök a dologra, és persze valóban nehezen megy a dolog. Az ébresztőt direkt nagyon koránra állítom be, azzal a megfontolással, hogy ha majd holnap végre korán felkelek, akkor este könnyebben el fogok tudni aludni, és minden visszatér az elvárt, normális kerékvágásba. Csak forgolódom az ágyban, kényelmetlennek érzem, melegem van, az agyam nem akar leállni a gondolkodással. Tudom, hogy már legalább fél óra eltelt vagy talán egy egész is, de nem akarom megnézni az órát, nehogy elkezdjek tovább számolgatni és görcsölni azon, hogy mennyi alvásidőm van még hátra. Aztán nem bírok magammal, és csak megnézem. Már csak 5 órát alhatok, ettől még idegesebb leszek. Aztán nem emlékszem, hogy mikor és hogyan, de csak elalszom valamikor, nagynehezen. 

Reggel az óracsörgésre ébredek, és tudom, hogy nem aludtam ki magamat. Talán nem is annyira érzem, mint inkább tudom, mert emlékszem az esti vergődésemre meg az órák számolgatására. Talán kialudtam magamat kellőképpen, de meg sem vizsgálom igazán, hogy hogyan érzem magamat. Csak a frusztrált gondolataimmal foglalkozom, nem a testem valódi érzéseivel. Kinyomom az ébresztőt, de csak úgy, hogy 9 perc múlva újra csörögjön. Ezt megcsinálom vagy 6-szor egymás után. Már egy órája vergődök az ágyban, mindenféle hamis gondolatokkal nyugtatva magamat, hogy miért jó mégis az, amit most művelek, még akkor is, ha a lelkem mélyén nagyon is jól tudom, hogy csak erőt kellene vennem magamon, és ki kellene kelnem az ágyból. Aztán egyszer csak megtörténik a csoda, összeszedem magamat és felkelek. Kibotorkálok a mosdóba, belenézek a tükörbe, látom, hogy nagyon szőrös az arcom. Meg kellene borotválkoznom, de egyből arra gondolok, hogy nem lehet, mert el vagyok késve mindennel, és valahogyan valahol be kellene hoznom a lemaradásomat. Például azzal, hogy ma reggel nem borotválkozom és nem nyomok fekvőtámaszokat, meg persze kihagyom a mai reggelit. És ha mindent kihagyok, akkor talán egy kicsit sikerül utolérnem magamat. Fogmosás közben már a munka jár a fejemben, hogy mi mindent kellene csinálnom. Aztán hirtelen eszembe jut az is, hogy délután 4-kor, még jócskán a munkaidőmben lesz egy megbeszélt találkozóm, ami eleve le fogja rövidíteni a mai munkaidőmet. Még egy dolog, ami miatt rohannom kell, és még inkább elkésve érzem magamat. Aztán eszembe jut az is, hogy tegnap nem sikerült befejeznem mindazt, amit tegnapra terveztem. Sőt, igazából az egyik projektemmel nagyon el vagyok maradva, két hónappal ezelőtt úgy terveztem, hogy mostanra már sokkal-sokkal előrébb fogok járni, de mindig közbejön valami, ami visszaveti az előrehaladásomat. Plusz egy dolog, ami frusztrál, és ami miatt tovább erősödik bennem a már-már állandósuló érzés: már megint el vagyok késve. Mindenben, mindenhol. Talán ha még keményebben dolgoznék és még többet. Vagy ha néhány hétvégét feláldoznék, akkor be tudnám hozni a lemaradásomat. Közben eszembe jutnak a lakásban elvégzendő teendők, amivel szintén el vagyok maradva. Meg aztán fodrászhoz is el kellene menni valamikor nagyon sürgősen. Aztán egyszer csak belém hasít az is, hogy öt éve azt gondoltam, hogy mostanra már gazdag leszek, nagyon sikeres, nagy házzal meg menő autóval. Szinte semmi nem valósult meg belőle. Alapvetően jó helyen járok és elégedett lehetnék, de azért mégis, tarthatnék sokkal előrébb... Nem így képzeltem el, kicsit jobban kellene igyekeznem, hogy behozzam ezt az egyre nagyobbnak tűnő lemaradást. 

Őrült kapkodásba kezdek, a reggelimet csak félig eszem meg, a munkában végig az jár a fejemben, hogy mi mindent kell még megcsinálnom, amit el sem kezdtem. Semmire nem bírok rendesen koncentrálni. Kész káosz és ámokfutás az egész napom. Ebédelni sem vagyok képes nyugodtan. 4-kor fájdalmasan ugyan, de elmegyek a találkozómra. Közben végig azon jár az eszem, hogy mikor fogom bepótolni ezt az egy órát. A találkozó után hazamegyek, és nekilátok dolgozni még egy kicsit. Közben megérkezik a barátnőm, aki folyamatosan beszél hozzám. Képtelen vagyok a munkára koncentrálni. Közben meg is éheztem eléggé. Abbahagyom a munkát, eszem, de frusztrált vagyok eközben is. Utána még megint nekilátok a munkának, de tudom, hogy fél óra múlva indulnom kell sportolni. A mozgás végére ellazulok kicsit és kellemesen elfáradok, végre fizikailag is. Hazamegyek, lezuhanyzom, és közben az jár a fejemben, hogy még egy kicsit kellene dolgoznom lefekvés előtt, de nagyon fáradtnak érzem magamat hozzá. Azért csak előveszem a gépemet, megnézem a leveleimet, válaszolok néhányra. Végre senki nem zavar, és nyugodtan tudok koncentrálni. Most kevésbé vagyok frusztrált, mert tudom, hogy ez extra munkaidő, a lemaradásaimat csökkentem vele, nem kellene máson dolgoznom jelenleg. Egyszer csak észreveszem, hogy már megint jócskán elmúlt éjfél. Aludnom kellene, és persze korán kelnem. Mit tegyek? Az ébresztőmet mindenesetre jó korai időpontra állítom be, talán holnap minden más lesz...