A kérdés a következő:

Miért van az, hogy a férfiak jobban képesek együttműködni és tisztességesen viselkedni egymással, miközben a nők gyakran ösztönösen ellenségesek és kevésbé képesek együttműködni egymással, továbbá kevésbé szokásuk egymással szemtől szemben, tisztességesen harcolni, ehelyett inkább indirekt utakon, hátulról fúrják egymást? És miért botránkozunk meg ezen minduntalan, és hibáztatjuk őket mindezért, talán igazságtalanul?

Az én válaszom a kérdésre, evolúciós szemszögből megvilágítva a dolgokat:

Az ember testfelépítésénél fogva erős hátrányból indult a természetben a többi - akár ragadozó, akár növényevő - állattal szemben, ugyanis lassabban tudott futni, gyengébb volt az állkapcsa, gyengébbek voltak a karmai, gyengébb volt az izomzata, gyakorlatilag nem volt bundája. Nem rendelkezett agyarral, szarvval, aganccsal, vagy egyéb, harcra alkalmas szervvel. Ezért az embernek a testi adottságait pótlandó más utakat kellett keresnie a túléléshez és az élelemszerzéshez. Ez a másik út az egyetlen rendelkezésre álló eszközt, az emberi agyat használta ki, ami kiemelte az embereket az állatvilágból, azáltal, hogy mindenféle olyan képességekkel rendelkezett, amelyekkel semmilyen más faj nem. Az agy lehetővé tette, hogy az ember a testi hátrányait leküzdve menedéket találjon vagy építsen magának, eszközöket és fegyvereket készítsen, amivel élelmet szerezhet, legyőzheti zsákmányait és megvédheti magát más ragadozókkal szemben. Az agy lehetővé tette továbbá, hogy az emberek csapatban, egymással együttműködve éljenek és vadásszanak, később fejlett kommunikációt is használva ehhez. Ennek köszönhetően már idejekorán kialakult az, hogy az emberek csapatokba, közösségekbe, mini társadalmakba szerveződve éltek, mert másképp nem volt esélyük a túlélésre.

Mivel a nők testi adottságai még a férfiakénál is gyengébbek voltak, így az élelemszerzés, menedékszerzés illetve építés, valamint a csapat megvédésének feladata elsősorban a férfiakra hárult, így magától értetődően nagyon erős szelekciós nyomás hatott a férfiakra, ami pozitívan értékelte a csapatjátékosi képességeket, az együttműködést, a közös küzdelmet, a bajtársiasságot, ami elősegítette a közösségen keresztül az egyed túlélését. Ennek megfelelően negatív szelekciós nyomás hatott a tisztességtelenségre, az elszigetelődésre, egymás becsapására, mert az ilyen férfiakat a társadalom kitaszította, így hamar magukra maradtak (vagy egyenesen megölte őket a többi férfi), és egyedül életképtelenek voltak a vadonban. A férfiak feladata tehát elsősorban a csapat túlélésének a biztosítása volt, egymással együttműködve. Ezen felül persze erős szelekciós nyomás hatott a saját génjeik továbbörökítésére, azaz a szaporodásra, minél több nőstény megtermékenyítésére.

Ezzel szemben a nők jóval kisebb szerepet kaptak a csapat túlélésének biztosításában, nekik kevésbé kellett megküzdeniük a vadon fenyegető állatvilágával, nem kellett együttműködniük egymással, és a férfiak munkájában sem vettek részt. A nők fő feladata az utódok megszülése és felnevelése volt, erre hatott a szelekciós nyomás. Evolúciós szempontból értelemszerűen az volt a sikeres nő, aki minél több, és minél jobb génállománnyal rendelkező - azaz minél erősebb hím génjeit hordozó - utódot tudott világra hozni és életben tartani, azaz felnevelni. Ehhez a feladathoz azonban nem kellett sem külső, a társadalmon kívüli fenyegetésekkel megküzdenie, sem nőkkel együttműködnie, ugyanis nem kellett más nőkkel közös tevékenységeket végeznie. Amit véghez kellett vinniük az evolúciós cél érdekében: szerezniük kellett kellően erős férfi támogatót vagy támogatókat ("házastársat"), aki biztosította a nő státuszát és biztonságát a társadalmon belül, kellő élelmet biztosított, és segített felnevelni az utódokat. Ezen kívül pedig szükség volt a lehető legjobb génállománnyal rendelkező férfira, aki megtermékenyítette a nőt, a lehető legéletképesebb utódokat hozva létre. A két férfi nem volt szükségszerűen azonos, ez első esetében ugyanis a megbízhatóság és társadalmi státusz volt a fő szempont, a második esetében pedig kizárólag a génállomány, de ez már egy másik kérdés témája lehetne. A lényeg, hogy sem egyik, sem másik típusú férfi megszerzéséhez, sem pedig az utódok felneveléséhez nem igazán volt szükség a más nőkkel való együttműködésre, sőt! Éppen ellenkezőleg, más nőkkel kellett megküzdeni a legszűkösebb erőforrásért, a gyereket nevelő férfiért (a jó génállománnyal rendelkező férfiért kevésbé kellett megküzdeni, mert annak nem volt akadálya, hogy egy erős férfi akár a csapat összes nőstényét megtermékenyítse, azonban egy férfi sem volt képes túl sok gyereket megfelelően felnevelni és támogatni)! Ebből jól látszik, hogy miért alakult ki az idejekorán, hogy a nők egymás ellenségei lettek a társadalmon belül, nem pedig egymás barátai: ugyanazért a szűkös erőforrásért harcoltak, ellenben nem kellett semmi olyan, a túlélésük szempontjából kritikusan fontos tevékenységet végezniük, amihez egymással való együttműködésre lett volna szükség.

És, hogy mindezt a harcot miért indirekt módon, egymást fúrva, egymás háta mögött végezték? Mert olcsóbb és hatékonyabb volt így. A nyílt harc veszteségekhez vezet, nők halhatnak meg, ami túl nagy kockázatot jelentett az egyén számára. Ezzel szemben az indirekt harc, egymás fúrása és kiközösítése sokkal kisebb kockázatokkal járt, és talán a férfiak párválasztásának manipulálására is alkalmasabb eszköz volt. Ennek célja mindig az, hogy más, magukra nézve veszélyes (azaz a férfiak számára kívánatos) nőket kiközösítsenek, kitaszítsanak a társadalomból, a saját értéküket, kívánatosságukat pedig növeljék a társadalmon belül. Ez a manipuláció erőteljes agyi tevékenységet igényel, ami talán fontos szerepet játszik abban is, hogy miért alakult aztán úgy, hogy a nők erősebbek lettek a férfiaknál a kommunikációban, az érzelmek közvetítésében, az érzelmi és egyéb manipulációban.

Persze nem arról van szó, hogy a nők sosem működtek együtt egymással, nem segítették egymást a gyereknevelésben vagy a gyűjtögetésben, nem alakultak ki köztük kötődések vagy barátságok, hanem arról, hogy ezek az együttműködések és kapcsolatok (a férfiak egymás közti kapcsolataival ellentétben) nem voltak kritikusak a túlélés szempontjából, ezért törékenyek voltak, bármikor, bármilyen probléma vagy fenyegetés esetén sutba dobhatóak voltak, ugyanis a nőknek a túléléshez férfiakat kellett szerezniük, férfiakkal kellett kapcsolatokat és kötődéseket kialakítaniuk, nem nőkkel. Ezért van az, hogy a női barátságok sokkal törékenyebbek, bármilyen apró nézeteltérés egy pillanat alatt semmissé tehet évtizedes barátságokat, és az sem véletlen, hogy hosszú és mélynek tűnő női barátságok gyakorta egy férfi felett kialakult nézeteltérés miatt érnek véget.

A társadalom szabályait - erejüknél fogva - elsősorban a férfiak diktálták, és számukra fontos az, hogy meg tudjanak bízni egymásban a külső harcok megvívásához, ezért könnyen kitaszítottá válik és magára marad az a férfi, aki nem tartja be az alapvető együttműködési szabályokat, vagy egyenesen az életével fizet ezért, mert a többi férfi megöli. Ezzel szemben ha a nők gonoszan viselkednek egymással, az a férfiakat kevéssé érdekli, ők nem fognak ezért megbüntetni nőket, mert számukra közömbös az, hogy a nők mit csinálnak egymás közt. A nők kitaszíthatnak maguk közül nem megfelelően viselkedő nőket, de ezzel a kitaszított nő státusza egyáltalán nem semmisül meg, ugyanis egy (akár kiközösített) nőnek teljesen elegendő a túléléshez, ha megfelelő férfi társat szerez magának, amit egy, a nők közül kitaszított nő is minden további nélkül el tud érni.

Talán érdemes mindezt fejben tartani akkor, amikor a nőkről könnyedén és felelőtlenül formálunk- véleményt azért, ahogyan egymással viselkednek.