Egy fontos témáról szeretnék írni, ami lépten-nyomon felbukkan a médiában, a híradásokban, filmekben, könyvekben, újságcikkekben, és mindenkinek van valamilyen véleménye róla: a bolygónk jövőjéről. Ki azt gondolja, hogy az egész csak egy felfújt lufi, üres riogatás és félelemkeltés, amivel mindenféle "zöld" terméket lehet eladni nagy mennyiségben. Mások komolyan veszik a problémát, és azt gondolják, hogy vagyunk annyira érettek társadalmi szinten, hogy nem pusztítjuk el magunkat. A talán legnagyobb tábor pedig a pesszimisták tábora, akik azt gondolják, hogy a veszély nagyon is valós, és vagyunk annyira önzők, felelőtlenek és szűklátókörűek, hogy elpusztítsuk a bolygót és magunkat is.
Alapvetően két külön kérdés merül fel a témát illetően, amire más-más választ adhatunk vagy véleményeket fogalmazhatunk meg:
1) Mennyire valós a veszély, mennyire van veszélyben a környezetünk, a bolygónk és a jövőnk?
2) Ha valóban komoly a veszély, akkor vajon képesek leszünk-e bölcsen és felelősen viselkedni és megóvni a bolygónkat?
Az első kérdés tudományos alapokon válaszolható meg, talán kevésbé szubjektív, viszont mindenképpen nagyon bonyolult és nehezen megválaszolható. Millió pro és millió kontra érvet lehet felsorolni, ami valóssá vagy éppen jelentéktelenné teszi a ránk leselkedő veszélyeket. Ennek boncolgatásába nem szeretnék belemenni, legyen elég annyi, hogy én magam valahol félúton vagyok a két szélsőség között: azt gondolom, hogy a probléma és a veszély valós, de talán nem akkora, mint azt sokan állítják. Azt gondolom, hogy az emberiségnek, az élővilágnak és a bolygónak a sokkal nagyobb a rugalmassága és az alkalmazkodóképessége annál, mintsem hogy néhány felelőtlen lépéssel el tudjuk azt pusztítani. Talán a legrosszabb esetben kipusztulnak fajok, elönt a víz városokat, nagyobb lesz az átlaghőmérséklet, elsivatagosodnak területek, kevesebb lesz az oxigén, de az élővilág - akár komoly áldozatok árán - alkalmazkodni fog a megváltozott körülményekhez. Ez csak a személyes véleményem, nem igazán tudom, és nem is nagyon akarom alátámasztani vagy megvédeni. Viszont ezzel együtt is azt gondolom, hogy a bolygónk fenntartható jövőjének biztosítása egy fontos kérdés és egy komoly probléma, amit semmiképpen nem szabad a szőnyeg alá söpörnünk.
Ha pedig mindez így van, akkor érdemes fontolóra venni a második kérdést. Ebben alapvetően én is a pesszimisták táborát erősítettem, azaz azt gondoltam, hogy társadalmi szinten képtelenek vagyunk felülemelkedni a rövid távú érdekek és gazdasági megfontolások nyomásán, és hosszú távú célokat figyelembe véve megváltoztatni a viselkedésünket. Azt gondoltam, hogy amíg ekkora, komplett országok és birodalmak gazdaságát meghatározó üzlet a földgáz, a kőolaj vagy éppen a szén-bányászat, ami komplett kormányokat képes mozgatni és finanszírozni, ami azt eredményezi, hogy az Egyesült Államok mondvacsinált indokokkal háborúkat indítson más, természeti erőforrásokban gazdag országok ellen, addig nincs esély arra, hogy bármilyen ország, hatalom vagy szervezet képes legyen felülírni ezeket az érdekeket az emberiség hosszú távú érdekeivel. Ráadásul nagyon sok olyan dolgot látunk a világban, ami ezt az álláspontot erősíti, kezdve a szén-dioxid kibocsátás csökkentési törekvések kudarcával, egészen az elektromos autók terjedésének rendkívül lassú üteméig. Persze azért pozitív változásokat is látunk a világban ezen a téren, de ez nem változtatott azon, hogy pesszimistán gondolkoztam a kérdésről.
És hogy miért gondolkodunk így, miért nem magától értetődő az, hogy a döntéseinket évtizedek vagy akár évszázadok viszonylatában mérlegeljük? Mert nem erre vagyunk kondicionálva, mert az evolúció nem erre tanított minket. Aki feláldozza magát, a jelenét, a saját és családjának az anyagi jólétét az emberiség hosszabb távú jövőjéért, az evolúciós szempontból nagyot kockáztat, mert könnyen feláldozhatja magát és a génjeinek továbbörökítését, ami evolúciós szempontból egy öngyilkossággal ér fel. Az evolúció csak azt jutalmazza, ha minél több és minél életképesebb utódot segítünk a világra, ebbe a képbe pedig nem nagyon fér bele a bolygó hosszabb távú jövőjének a biztosítása, pláne nem karitatív alapokon. Márpedig a bolygó védelme - egyelőre - nem valami kifizetődő és társadalmilag megbecsült vállalkozás. És kijelenthetjük azt is, hogy nagyon kevés a világon az olyan ember vagy szervezet, akinek rövid távú érdekei fűződnének ahhoz, hogy a bolygónk hosszú távon fenn tudjon maradni.
Tehát egy olyan problémával állunk szemben, amit megoldani csakis saját magunk és a rövid távú érdekeink felülbírálásával, egy magasabb szintű cél érdekében tudatos lemondással tudjuk, az ösztöneink ellen cselekedve, megerőszakolva saját magunkat. Ez pedig joggal tűnik szinte lehetetlen vállalkozásnak, és nem azért, mert rosszak vagy felelőtlenek vagyunk, hanem azért, mert ilyen a természetünk, ami egyébként teljesen érthető és természetes, hiszen ilyenné formált minket az evolúció.
A pesszimizmusom ezek alapján meglehetősen szilárdnak bizonyult, egészen addig, amíg meg nem hallgattam a téma egyik úttörőjének és legnagyobb szószólójának tartott Al Gore egyik előadását. Ő híres arról, hogy rendkívül komolyan veszi a témát, a veszélyt mindenkinél komolyabbnak látja, de sokakkal ellentétben optimista is a megoldhatóságot illetően. És nem akármire alapozza ezt az optimizmusát, hanem magára az emberiség történelmére, ami a sok-sok kudarc, kegyetlenség és tragédia ellenére bizony tartalmaz néhány igazán fényes társadalmi sikert is, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Az emberiség egyik nagy - és talán valaha volt legfontosabb - társadalmi sikere a demokráciák létrejötte. A demokrácia előtt királyságok és diktatúrák voltak, ahol a hatalom gyakorlóinak semmiféle érdeke nem fűződött ahhoz, hogy ezen bármikor változtassunk. A változás mégis bekövetkezett. És ehhez rengeteg lázadáson, harcon és emberáldozaton túl az is kellett, hogy a hatalom közelében lévő emberek is képesek legyenek bölcsen dönteni és felülírni a rövidtávú érdekeiket egy szebb jövő és egy egészségesebb, igazságosabb és jobb életet nyújtó társadalom lehetőségének érdekében. Ugyanis egy önkényes diktátor hatalmának megdöntéséből még egyáltalán nem következik a demokrácia, csupán az, hogy valaki más(ok) kezébe kerül a hatalom. Ezt meg is tapasztalhattuk a történelem során számtalanszor: uralkodók és diktatúrák jöttek és mentek, de maga a diktatúra intézménye nem változott évezredeken át. A demokráciához többre volt szükség puszta lázadásnál és egy diktátor megdöntésénél, bölcsességre és hosszú távú gondolkodásra volt szükség, és a saját személyes érdekek félre tételére.
A másik, Al Gore által említett hatalmas társadalmi vívmány a rabszolgaság felszámolása volt, amit szintén sikerült abszolválnunk. Ez is egy olyan intézmény volt, aminek fenntartása a gazdaság és a társadalom befolyásos, akaratérvényesítő képességgel rendelkező részének maximálisan érdekében állt. A megszüntetése pedig kizárólag az elnyomott, befolyással, erővel és eszközökkel nem rendelkező elnyomott rabszolgáknak lett volna érdeke. Mégis megtörtént, mégis győzött a bölcsesség és az igazságérzet, és ezt nem a rabszolgák harcolták ki, hanem azok voltak képesek megváltoztatni a világot és a történelmet, akiknek ez hatalmas anyagi veszteségeket okozott.
A nagy sikerek közé sorolható a dohányzás visszaszorítása is, ami nagyon hasonló a bolygó megvédésének kérdéséhez abban az értelemben, hogy mindkét területen hatalmas gazdasági óriások uralkodnak, akiknek a fennmaradása múlik azon, hogy fenn tudjuk-e tartani a társadalom és a jövő generációk számára egészségtelen és káros állapotot: a dohányzást illetve a környezetszennyezést. Ezek a gazdasági szervezetek pedig óriási pénzzel, hatalommal és befolyással rendelkeznek, ami elég ahhoz, hogy kellően nagy nyomást tudjanak gyakorolni azokra az emberekre vagy szervezetekre, akiknek egyébként lehetőségük lenne a világot egy egészségesebb irányba elmozdítani. De hatalom és befolyás ide vagy oda, a dohányzókat mára kitiltották rengeteg nyilvános helyről, a dohánytermékeket hatalmas adók sújtják, a dohánytermékek csomagolásán kézzel-lábbal figyelmeztetik a fogyasztókat annak veszélyeire, és mára mindenki számára nyilvánvalóvá és széles körben ismertté vált, hogy a dohányzás jelentősen megrövidíti az életet és annak minőségét. Mindezek pedig a dohányzás jelentős visszaszorulásához vezettek, ami várhatóan a jövőben is folytatódni fog.
Ezek alapján pedig úgy gondolom, hogy igenis joggal reménykedhetünk abban, hogy képesek leszünk társadalmi szinten is változtatni szokásainkon, és nem fogjuk hagyni, hogy bizonyos gazdasági érdekek veszélyeztessék a hosszú távú fennmaradásunkat és jólétünket! De ezért nagyon sokat kell tenni még, és nagyon sok harcot meg kell vívnunk, egyéni, társadalmi és gazdasági szinten is.
